 |
| Repin - Nyevszkij proszpekt, 1882 |
Hogy mi is az a "Nyevszkij Proszpekt"?
"A proszpekt (oroszul: проспе́кт) a széles, többsávos sugárutak megjelölésére szolgáló kifejezés az orosz nyelvben. Az orosz, illetve volt szovjet nagyvárosokban a városközpontból sugárirányban kifelé haladó utakat nevezik proszpektnek, ami leginkább Moszkva városszerkezetében érvényesül." (Forrás)
A Nyevszkij Proszpekt tehát Szentpétervár egyik főutcája, ami minden időpontban más és más arcát mutatja. Hajnalban üres, kihalt, hiszen dél előtt senkinek sem célja ez a hely. Pontosan délben azonban megjelennek rajta a nevelők növendékeikkel, két órakor a "mamáik" jelennek meg barátnőikkel, három órakor a zöld ruhás hivatalnokok jelennek meg, ... de igazán szép és érdekes csak akkor lesz ez a hely, ha már lámpát kell gyújtani.
Egy ilyen estén ismerkedünk meg Pirogov főhadnaggyal és "frakkos köpenyes", művész barátjával, Piszkarev festővel - akik természetesen két földöntúli szépséget látnak meg, és elválnak egymástól, hogy kövessék szívük hölgyét.
Piszkarev hölgyét messze követi - ráadásul a nő be is hívja magához. A férfi félénk természete ellenére felmegy a nőhöz, aki egy poros, "züllött" helyen él. Piszkarevet annyira felzaklatják a látottak hogy szó nélkül sarkon fordul és hazarohan. Ám ekkor furcsa dolog történik - egy inas kopogtat nála, mondván hogy az "úrnője" küldte Piszkarevért, kocsival. A férfi persze nehezen hiszi el a dolgot, de persze elindult vissza szíve hölgyéhez.
Ám a kocsi most nem abba a poros, harmadik emeleti szobába vitte, ahol egy hangja vesztett zongora állt, hanem egy nyüzsgő palotába. Piszkarev csak ekkor vette észre, hogy a mindenféle festékkel összekent otthoni kabátjában jött el, holott a szépséges hölgye egy gyönyörű ruhában pompázott előtte. És végre beszéltek - jobban mondva A hölgy beszélt, hiszen a művész úgy meg volt illetődve hogy szólni sem tudott. A hölgy már épp elkezdte magyarázni, hogy miért is volt "ott", amikor egy úr odalépett hozzá, és elszakította Piszkarevtől; a festő pedig nem bírt magával, szobáról szobára járt, hogy meglelje a Hölgyet, de mindenhol csak italozó "nagykutyákat" talált...
... És ekkor kinyílt Piszkarev szeme - csak álom volt. A férfi próbálta ismét felidézni, de nem ment neki. Egész nap ki se tette lábát a szobájából, csak az álmán merengett - végül az álom lett a festő igazi élete. Egy perzsa boltostól egy festményért cserébe még ópiumot is szerzett, így visszakapta Hölgyét álmaiban. Hol egyszerű parasztasszonyként látta, hol a saját feleségeként; mindig tiszta volt.
Egy nap erőt vett magán és újra felkereste a nőt, aki még jobban bebizonyította, hogy szépsége ellenére milyen romlott. Piszkarev mégis előhozakodott intelmeivel - sőt, még meg is kérte a szép lányt, hogy "megmentse" - és persze visszautasították, így a férfi ismét elrohant. Piszkarev megőrült a lány romlottsága és eszményképe darabokra hullása miatt, annyira hogy az öngyilkosságba menekült. Temetése egyszerű volt, és még Pirogov főhadnagy sem búcsúzott el tőle.
A regény pedig még egy történetet rejt számunkra - Pirogovét, aki pedig egy szőke hajú lány után indult, és "az örök orosz szabályt követve, eltökélte, hogy rendületlenül tovább tör előre" - így jutott egészen egy mesterember lakásán keresztül egy takaros kis szobába, ahol legnagyobb megdöbbenésére két német mesterembert talált (akik kicsit többet ittak már a kelleténél) - és akik épp orruk nagyságán siránkoztak (és azon hogy mennyit költenek rá). Ráadásul a hívatlan vendég betoppanása feldühítette őket, így a férfi inkább távozott, de másnap visszatért, hogy a "kis szöszivel" találkozhasson - aki mint kiderült már feleség. Még ürügyet is talált, sarkantyút rendelt, "német" sarkantyút.
Pirogov egyre gyakrabban járt a mesterember, Schiller, házába, bosszantani kezdte a férfit - sarkantyúját is hamar befejezte, de a tisztúrnak újabb ötlete támadt. Egy hüvelyt is rendelt. Mivel a német asszonyka kissé ostoba volt (de hát az ostobaság a szép nőket még szebbé és bájosabbá teszi), még azt is elkottyantotta Pirogovnak, hogy a férje vasárnaponként nincs otthon. A tisztúrnak mi sem kellett több, a következő vasárnap meg is látogatta az asszonyt. Táncolni kezdtek, majd Pirogov csókolgatni kezdte a nőt - ám ekkor betoppant a férj és még két barátja. Részegen. Megragadták hát az orosz tisztet és kitették a szűrét.
Pirogov persze féktelen haragja gerjedt - de betért közben egy cukrászdában és haragja lelohadt. Annyira, hogy kedve támadt sétálni egyet a Nyevszkij Proszpekten, és végül betért egy társasági estre, ahol dühe végleg elmúlt.
Pirogov története ezzel véget is ért, és a Nyevszkij Proszpekt utolsó oldalain találhatjuk magunkat. És hogy miért írt Gogol pont a Nyevszkij Proszpektről? Azért, mert itt történnek meg mindig a legfurcsább dolgok. Itt "minden csak csalás, minden csak ábránd, semmi sem az, aminek látszik." És itt leginkább a hölgyeknek nem szabad hinni :) ...
A Nyevszkij proszpekt ma
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése